A jövőben egyre gyakrabban fogunk találkozni az ún. alternatív food fogalmával – ez jelöli átfogóan a hagyományos élelmiszerekhez és élelmiszer előállítási formáktól eltérő alternatívákat, amelyek a hagyományos mezőgazdaságon kívüli, jellemzően környezettudatosabb előállítást és tudatosabb táplálkozást takar.
Ezen fogalom körébe tartozik a növényi alapú élelmiszerek, illetve azok termelésének és kínálatának a kiterjesztése, de pl. a húshelyettesítő egyéb alternatívák is.
1.) Növényi eredetű élelmiszerek – növekvő fogyasztás
2020-ban úgy tűnik új időszámítás kezdődött a növényi alapú élelmiszerek piacán, ugyanis kiugrásszerűen megnőtt ezen termékek fogyasztása – egyáltalán, 2018 óta világszerte 700%(!)-kal nőtt és az emberek 60%-a flexitárusnak tartja magát, azaz végeredményben a hús csökkentésére törekszik a táplálkozásában, illetve időnként húsmentes periódusokat tart az étkezésben.
2.) Állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának csökkentése
Ezzel egyidejűleg csökkent az állati eredetű élelmiszerek fogyasztása – az emberek 1/3-a fenntarthatóság érdekében mond le ezen élelmiszerekről, míg mintegy fele az állatok jóléte aggasztja.
3.) Meggondolások – melyik a megfelelő táplálkozás
a) Fehérjetartalom
Az élelmiszerek tápanyagtartalma ugyanakkor szintén jelentősen befolyásolja a fogyasztókválasztását; mintegy 30%-a vásárlóknak úgy gondolja ugyanis, hogy a növényi eredetű élelmiszerek nem látják el a szervezetet elegendő tápanyaggal.
Az ún. protein trend – azaz a magas protein tartalmú élelmiszerek fogyasztásának a divatja – nagyban meghatározza a vásárolt terméket, ugyanakkor az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának a csökkentése mellett még mindig kicsi a magas fehérjetartalommal rendelkező növényi élelmiszerek alternativájának a lehetősége.
b) Tiszta receptek és tiszta összetevők
A vásárlók 40%-a ügyel a termékek összetevőire – azaz „furcsa”, elsőre érthetetlen összetevő az összetevők között arra ösztönözi, hogy a terméket inkább visszahelyezze a polcra.
Convinience terméket hasonló okból igyekszik kerülni sok fogyasztó, mivel túlfeldolgozottnak tartja, ezért ritkán vásárolja.
4.) Jövő útja
Az élelmiszeriparnak reagálnia kell a fenti trendekre, és a fogyasztó valamennyi elvásárásának megfelelő terméket – ide értve a késztermékeket – előállítania. Ezen túl természetesen a fogyasztó szeretné, hogyha az új összetevőkből és receptúrák alapján elkészített élelmiszerek a már megszokott ízvilággal rendelkezzenek, ami különösen a húsmentes, vagy húshelyettesítőkkel készül termékeknél jelentős, ugyanakkor kifejezett potenciállal rendelkező kihívás.
Megkezdődött így a funkcionáslis és egészsége – azaz élettanilag kedvező és egyidejűleg finom ételek térhódítása, amely az élelmiszer előállítóktól új, innovatív alapanyagok, receptúrák és gyártási módozatok felhasználását kívánja meg.