Kedves Olvasó!
Dr. Pázmány Annamária vagyok, ügyvéd, akinek az egyik szenvedélye, így pedig kiemelt (jog)területe az élelmiszer(jog:-).
Ezzel már szinte el is árultam, hogyan jött létre a blog, és mi dolgom van itt!
Én vagyok ugyanis az a vásárló, aki órákat tud eltölteni a Tescoban – Sparban, bio boltban, interneten -egyszóval mindenhol, ahol élelmiszert lehet kapni, megforgatva a csomagolásokat, elmerengve az összetevők listáján, a reklámon, a húspult mögötti kiszolgáláson, meg ami még utamba kerül szinte minden napos boltlátogatásaim során.
Így én összekötöm a hasznosat a kellemessel, amikor jogászként élelmiszerrel kapcsolatos, illetve élelmiszerjogi kérdésekkel foglalkozom, nem mellékesen csillapítva saját kíváncsiságomat, tudásvágyamat is, amikor besegítek az élelmiszeripari vállalkozásoknak, hogy minél felkészültebben, jogkövetően lépjenek fel a piacon, valamint a vásárlóknak, hogy tudják, mi kerül a kosarukba.
Az élelmiszer egy kimeríthetetlen téma, napi újdonságokkal, kihívásokkal mind a két oldal – gyártó/forgalmazó és fogyasztó – számára, így érdemes tudatosan foglalkozni vele.
Személyes tanácsadásra vonatkozó kéréssel, megbízással, kooperációs megkereséssel közvetlenül fordulhatnak hozzám az alábbi e-mail címen is.
anna_maria_pazmany@hotmail.com
Üdvözlettel
dr. Pázmány Annamária